Emlékek Kurtág Györgyről és Rados Ferencről

Hogyan került kapcsolatba Kurtág Györggyel? 

Kurtág Györgyhöz családomon keresztül több generációs kapcsolat fűz – nagyapámat, Szabó Csaba zeneszerzőt ismerte és tisztelte, édesapámat, Szabó Pétert a Bartók Szemináriumon és a Zeneakadémián tanította, engem pedig 2018 óta rendszeresen meghallgat. A „beugró” természetesen Bach volt, Márta jelenlétében, amikor először játszhattam neki. Ezek után volt „szabad” tanár úr műveivel is foglalkozni. Azóta elmondhatom, hogy számomra is dedikált, komponált művet, és a saját kompozíció mellett még több Bach és Beethoven művel foglalkoztunk együtt.

Mit jelent az Ön számára Kurtág György művészete és tanítása, milyen hatással volt a pályájára?

Én azt tapasztalom, hogy Kurtág-művekkel való elmélyült ismerkedés után az ember minden zenét másképp hall. A tanár úrral való munka csak még jobban elmélyítette bennem, azt a fajta „wagnerritás” és „radosos” hozzáállást, csak más szavakkal, másképpen, hogy mindegy, milyen zenét játszunk, a hangok környezetének, kapcsolatának és egymáshoz való viszonyának mindig és mindenkor felismerhető rendszere van – ahogy tudjuk, hogy a Földön van gravitáció, hasonló törvényszerűségek érvényesek a hangokra is. Ezt hallgatni, kutatni, felismerni, meg nem alkuvóan, szeretettel, türelemmel, kitartással, és igaz hittel, ez az örökség, amit tanár úrtól kaptam, őrzök, és igyekszem ennek megfelelően élni és dolgozni, és ezt továbbadni.

Ha tud, idézzen fel egy (vagy több) konkrét művet vagy helyzetet, és mesélje el, mit tanult tőle a közös munka során! 

Megszeretni a kápát. „És akkor azt mondom…” „Beethoven kijavítja magát” (az op. 102, no. 1-es C-dúr szonáta, nyitótételében). „Ott énekelje, ahol már nincs hangja.” A sordino arra van, hogy „normális” hangon játszhassunk. „Az elragadtatás előszobája” (Beethoven op. 69-es A-dúr szonátájának 1. tételében). „Lehet a csellóval versenyezni, hogy ki tud szebb legatót játszani.” A saját darabjáról: „Nem könnyű darab… Azt hittem, hogy sokkal rosszabb.” De számtalan a felidézhető mondat, ezek csupán szösszenetek a teljesség igénye nélkül…

Van-e olyan jellegzetes, emlékezetes, tanulságos, szórakoztató története a közös munkáról, amelyet szeretne felidézni?

Jellegzetes, hogy 90 éven felül is tanár úr azt mondta, nem ismeri eléggé a csellót, nem tud kipróbálni elég dolgot, hogy lehetséges-e. Készítettünk neki egy fogólapot, megjelölve a különböző hangokat és fogásokat. Tipikus volt az is, hogy amikor befejezte az első operáját, megkérdeztem, hogy és most mi lesz? Hosszas gondolkozás után azt mondta: át kell írnom az egészet. Az egyik számomra legemlékezetesebb látogatás cselló nélkül történt: tanár úr a lelkemre kötötte, hogy ugorjak be, hogy a kottámra ráírja az ajánlást, hogy legyen az én darabom (In memoriam György Maros). Hallottam, hogy voltak bent még nála, nem akartam zavarni, de beinvitált, és ott maradtam beszélgetni vele és Krasznahorkaival…

Hogyan került kapcsolatba Rados Ferenccel? 

Prussia Cove, Anglia, Nemzetközi Kamarazenei Szeminárium, koncert. Itt dolgoztam vele először, együtt próbáltuk és adtuk elő Schumann g-moll trióját. Egyébként, mivel szüleimet a Zeneakadémián tanította, ezért „radosos” szófordulatokkal és anekdotákkal nőttem fel, és meg kell említenem azt is, hogy sok éven át Wagner Rita volt az egyik legkedvesebb mentorom.

Ha tud, idézzen fel egy (vagy több) konkrét művet vagy helyzetet, és mesélje el, mit tanult tőle a közös munka során! 

A Schumann próbái előtt nem győztem az amerikai hegedűs lelkére kötni, aki akkor és ott találkozott először Radossal, hogy nehogy azt mondja, hogy „beautiful” a darab. Egész sokáig bírta, aztán egyik nap,csak kitört belőle. Féltem, hogy Rados gúnyosan fog reagálni, ehelyett egy életre szóló kisebb előadást, elmélkedést kaptunk, mi a szépség, és hogy változott a „romantikus” szó jelentése az idők alatt… ez csak azt erősítette meg bennem, hogy mivel a hegedűs partner lelkesedése és csodálata a zene iránt őszinte volt, és nem csak a felszínes „beauty”-ra figyelt fel, Rados sem tört ki féktelen hahotában és nem cinikusan válaszolt.

Van-e olyan jellegzetes, emlékezetes, tanulságos, szórakoztató története a közös munkáról, amelyet szeretne felidézni?

Az említett Schumann g-moll trióhoz köthető, hogy a scherzo nagyon lassú volt az első pár nap, ezt „megreklamáltam” Rita néninél, mire harmadnap hirtelen eredeti, fürge tempó lett. Kérdeztem, hogy „Tanár úr, mi történt?” Mire ő: „Rita azt mondta, ne nyaraljak minden disszonancián.” Mondtam neki, hogy annyiszor jön ez a téma, egy „nyaralós” verziót is játszhatunk. Hangos röhögés. „Igen, akkor talán egyszer eljátszom úgy is, ahogy nekem tetszik.”