Alcím: József Attila 1927–37 közötti töredékeire, szoprán szólóra, magyar nyelven
Ősbemutató helye: Budapest
Ősbemutató időpontja: 1982.10.27.
Ősbemutató előadói: Csengery Adrienne
Szövegíró neve: József Attila
Szöveg nyelve: magyar
A komponálás befejezése: 1982
Műfaj: Énekszóló
Apparátus: szoprán
Időtartam (perc): 15
Megjelenés éve: 1984
Kiadó: Editio Musica Budapest
Kiadvány sorszáma: Z. 12304 – ISMN: M-080-12304-1

1. Kásásodik a víz, kialakúl a jég…
2. Sokan voltak és körülvettek… (Árnyjáték)
3. Hétért – magamat kérdem – …
4. Az idő futva terem mint bab
5. Költő szerelme szalmaláng …
6. Én ámulok (Hommage à Bakki József)
7. Szólj hát, mit tegyek én, hogy szeress
8. A nyárfák közt ezüst habokkal
9. Vadász szemünkre lányok térde les
10. Tizenöt éve irok költeményt
11. Oly lágy az este, mint egy szöllőszem
12. És ámulok
13. Segítsetek, hogy meg ne öljem
14. Nincs közöm senkihez (Perpetuum mobile)
15. Lesz lágy hús s mellé ifjú karalábé
16. Nem! Nem! Kellene kiáltoznom
17. A kerten, hallatlan semmit idézve
18. Irgalom, édesanyám, mama
19. Kásásodik a víz, kialakúl a jég
20. Ének, hajolj ki ajkamon

1. Kásásodik a víz, kialakul a jég…
Kásásodik a víz, kialakul a jég
És bűneim halállá állnak össze.

2. Sokan voltak és körülvettek…
Sokan voltak és körülvettek
álmomban engem s kinevettek:
„Hehe, hát ennél van a kincs,
ami nincs!”

3. Hétért – magamat kérdem – …
Hétért – magamat kérdem –
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.

4. Az idő futva terem, mint bab
Az idő futva terem, mint a bab.

5. Költő szerelme szalmaláng …
Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk.

6. Én ámulok
Én ámulok, hogy elmulok.

7. Szólj hát, mit tegyek én, hogy szeress
Szólj hát, mit tegyek én, hogy szeress
ha sírva fakadok, ne nevess –
Mint a motor, mely már begyulladt,
de nincsen utja és nem indulhat,
olyan vagyok s ha bátrabb volnék,
értelmetlen szavakat szólnék.

8. A nyárfák közt ezüst habokkal
A nyárfák közt ezüst habokkal
az édes szellő folydogál
s csak fürdik benne aranyos tagokkal
az óriási nyár.

9. Vadász szemünkre lányok térde les
Vadász szemünkre lányok térde les
és haragomban megölnék egy tündért
holott talált és lukas életünkért
belátom – ölni meg nem érdemes.

10. Tizenöt éve írok költeményt
Tizenöt éve írok költeményt
és most, amikor költő lennék végre,
csak állok itt a vasgyár szegletén
s nincsen szavam a holdvilágos égre.

11. Oly lágy az este, mint egy szöllőszem
Oly lágy az este, mint egy szöllőszem,
gurul puhán emlékeim között.
Egy szőke est. De már nem emlékszem,

12. Én ámulok
Én ámulok, hogy elmulok.

13. Segítsetek, hogy meg ne öljem
Segítsetek, hogy meg ne öljem,
hogy hirtelen ki ne töröljem
a világ képei közül

14. Nincs közöm senkihez
Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,
vagyok mint a hideg, világos és nehéz.

15. Lesz lágy hús s mellé ifju karalábé
Lesz lágy hús s mellé ifju karalábé
ökör hízik és nő a csalamádé
de az már a mi porunkból fakad

16. Nem! nem! kellene kiáltoznom
Nem! nem! kellene kiáltoznom
s azt suttogom: igen, igen,
hogy a sors ringatózást hozzon
a tenger sírás vízeiben

17. A kerten, hallatlan semmit idézve
A kerten, hallatlan semmit idézve
bálvány hőség borong,
pókhálót fog kicsiny ráncos kezébe
s untan legyint a lomb.

A tócsa finoman bolyhos a portól

18. Irgalom, édesanyám, mama
Irgalom, édesanyám, mama, nézd,
jaj kész ez a vers is!

19. Kásásodik a víz, kialakúl a jég
Kásásodik a víz, kialakúl a jég
és bűneim halállá állnak össze.

20. Ének, hajolj ki ajkamon
Ének, hajolj ki ajkamon
s te bánat, ne érj el, csak holnap.
Mélyebbre kell még hajlanom,
hogy semmit nem tudón dúdoljak.

Kritikák az ősbemutatóról

Sz. Farkas Márta kritikája
(Magyar Nemzet, 1982. október 31.)

[…] Kurtág György művei hangzottak el az est második, nagyobbik részében. Ez a rész tudatosan szerkesztett szerves egységet alkotott: Kurtág két műve – Töredékek, Op. 20., Játékok V. – visszatéréses formába foglalva került előadásra (a Töredékek kétszer). József Attila késői, 1934 és 1937 között írott, befejezetlenül, vagy inkább gyönyörű torzóként maradt verstöredékei, verscsírái ihlették Kurtág Györgyöt 20. opuszának komponálására. Bizonyos, hogy a mű létrejöttében nem csekély része lehetett Csengery Adriennenek, akinek az ajánlás szól, s akinek a kitűnő bemutató köszönhető. A zeneszerző igen nehéz feladatot rótt az előadóra: tévedhetetlen intonációs biztonságot, nagy hangterjedelmet, s azon belül a regiszterek kiegyenlítettségét, széles dinamikai skálát és magas fokú metrikai–ritmikai érzéket követelt meg. Mindez azonban csupán alapja lehet a Töredékek megszólaltatásának, igaz arculata csak a költővel és a zeneszerzővel való kongeniális előadói azonosulás révén bontakozhat ki. Csengery Adrienne bravúros, atmoszférát teremtő, átélt és szuggesztív tolmácsolása magával ragadó, tökéletesen meggyőző erejű volt. Interpretációja első alkalommal volt igazán feszültséget keltő. Pompás teljesítménye joggal megkívánja a Kurtág-ciklust záró verstöredék második szakaszának idézését: „És énbennem is leng a mérleg, / de nem húzza le, ami kell. / Lágy verőfény: semmit sem értek, / csak hallom, kislány énekel.” A Töredékek két előadása közt Kurtág György és Kurtág Márta a jól ismert és az évek során közkedveltté vált Játékok-sorozat legújabb füzetéből mutatott be részleteket. A szellemes és poétikus miniatűrök megnyugtató, feloldó „középrésznek” bizonyultak. Mint várható volt, a közönség hosszan és lelkesen ünnepelte a zeneszerzőt és az előadókat.

(„Egy hét Budapest hangversenytermeiben”, Magyar Nemzet 38 [1982]/256, 8.)

__________

[Raics István] kritikája
(Népszava, 1982. november 05.)

[…] A Zeneakadémia nagytermében két új művel is találkozhatott a kortárs zenével ismerkedni vágyó, Kalmár László Olvasmányok című tételsorát kitűnő szólisták interpretálták Antal Mátyás vezényletével. S ezen a koncerten hangzott el Kurtág György új műve, a József Attila-versekből összeállított Töredékek című, 20-as opuszszámú dalciklus. A szopránszólóra szánt húsz verscitátum Csengery Adrienne előadásában vált élő zenévé – a költő mondanivalójának legrejtettebb tartalmi mozdulatát is hangzássá varázsoló remekléssé. A koncertet a Játékok című Kurtág-mű V. füzetéből vett részletek fejezték be Kurtág Márta és Kurtág György előadásában.

(„Muzsika: Korunk zenéje”, Népszava 110 [1982]/260, 6.)

__________

Kroó György kritikája
(Élet és Irodalom, 1982. december 03.)

A Korunk Zenéje 1982 elnevezésű őszi fesztivál legjelentősebb, nemzetközi érdeklődésre is méltán számot tartó magyar vonatkozású eseménye Kurtág György József Attila verseire komponált Töredékek című dalciklusának bemutatója volt. 

A ciklus jelentősége Kurtág oeuvre-jében hármas. Mindenekelőtt József Attilához való viszonyának első – alkotásban megnyilvánuló – dokumentuma; felvillanyzóan igaz, a legbensőbb húrokat megpendítő találkozás. Mily jellemző Kurtág műhelyére és műfajaira is, hogy éppen a Töredékek hídja feszült ki először a költő és a muzsikus világa között! Rendkívüli jelentőségűnek érzem a dalciklust azért is, mert egyetlen énekhangra készült, bármiféle kíséret nélkül. Az európai polifónia hétszáz éve után visszatérni, ha ideiglenesen is, a monódia eszményéhez – elmondhatatlanul nagy és jelentős vállalkozás. Senki sem tartja a több szólamú szövedéket vagy a harmóniát szépítő véteknek. Ám a kendőzetlen egyszólamú dallam minden zeneszerzői rafinériát kizáró törékeny egyszerűségét vállalni, mintegy saját művel kényszerítve ki a gregorián ének és a magyar népdal évszázadok, évezredek során csiszolódott tökéletességével való összehasonlítást, csakis a leküzdhetetlen belső kényszernek és a par excellence melodikus géniusz jelenlétének, megnyilvánulásának lehet a következménye. Csakhogy itt a hangszerkíséret nélküli monódiához való visszatérés az avantgárd kihívás is, ugyanakkor hallatlan újítás. Kihívás, mert zenetechnika, struktúra vonatkozásában itt biztonsági háló nélkül (hangfürt, vagy éppen különböző előre gyártott paraméterek nélkül) „tornászik” a magasban a művész, és újítás, mert a 19. századi Lied egyszemélyes, individuális hangját, műfajlélektanát teszi-viszi át egy olyan médiumra, amely éppen az egy hitet valló, egy sorsot élő közösség lírai megnyilatkozásának eszközeként, hordozójaként lett megingathatatlan alapja Európa zenei kultúrájának. Tegyük mindehhez hozzá, hogy – mint Leoninustól Mozartig minden komponista „mesterember” esetében – ez a ma is ismert előadóra készült, konkrét „hangszer” volt az ihletője, Csengery Adrienne hangja és előadóművészete, neki szól az opusz 20. ajánlása is. 

A ciklus harmadik nevezetessége, hogy a legtöbb esetben művariánsokat nyújt művek helyett. Azaz vagylagosan, ossiaként, az alapváltozat alá írt variánslehetőségeket, de nem egyszer két különböző módon megkomponált versmegzenésítést (például a Szólj hát vagy a Tizenöt éve esetében) vagy díszített és sima, ékesített és egyszerű verziók alternatíváját kínálja, ami persze a hangulatra is kihat; sőt, olyan dal is van, amely négy alapelem négyféle kombinációjának lehetőségét adja az előadó kezébe. Ehhez járulnak még a kifejezésbeli változatok, amelyeknek szélsőséges lehetőségeit példázhatja a Sokan voltak és körülvettek töredék megzenésítése: a pointe jellegű „ami nincs” zárószavakat az egyik esetben „hápogva, kegyetlenül”, a másikban „dolce, ironico” karakterrel kell előadni. 

A versek, mint mondottam, Töredékek, de a dalok tizenkilenc esetben a teljes szöveg megzenésítései, egyedül Az idő futva terem, mint a bab töredéke egy töredéknek. A Töredékek fő vonzóereje Kurtág számára nyilván egy érzés vagy gondolat aforisztikus költői megfogalmazása volt és a négy rövid sornál csak két esetben valamivel hosszabb szövegterjedelem. Valamennyi dal 1981 májusa és – javításokkal együtt – októbere között keletkezett. 

Az ember húsz dalt nem szerethet és nem értékelhet egyformán, már csak azért sem, mert a gondolati líra, vagy a szellemes játék hatása másfajta, mint a hangulatot, sejtelmet rögzítő vers- és dallami díszletek között soroké. Számomra az első és az utolsó előtti dal, a Kásásodik a víz, kialakul a jég és bűneink halállá állnak össze revelálta a lélek megrendítő drámáit feltáró Kurtágot. Legnagyobb diabolikus scherzóinak hangjára a Sokan voltak és körülvettek ijesztő nevetésében ismertem, csodálatos, virtuóz capriccióinak egyikét. Az idő futva terem koloratúráiban fedeztem fel formateremtő kezének könnyedségét, szabadságát, a Hétért – magam kérdem – adsz-e hatot árnyjátékszerű echóiban és az Én ámulok, hogy elmúlok kirakós szerkezetében csodáltam meg. Oly sokszor madrigalizmusokból kiinduló, felemelkedő költészetének metaformózis-mozzanatait az olyan dallamrajzok példázták számomra legszebben, mint például „Óriási nyár” vagy „Gurul puhán emlékeim között”, vagy éppen a „Mélyebbre kell még hajlanom” melódiasorai, tehát a Nyárfák között, az Oly lágy este és az Ének hajolj ki ajkamon részletei. Ha azt állítom, hogy Kurtág legeredetibb József Attila-interpretációit a Nincs közöm senkihez, Lassú csárdás és Perpetuum mobile ötvözetében, a Lesz lágy hús népdalos, gregoriánus kezdetének fokozatos elhangolódásában, majd ellentétbe való átcsapásában, a Kertem színtelen non legato-inak és pianissimo legatissimo-inak kontrasztjában vélem kitapogatni, és hogy a legfrappánsabb, legvirtuózabb versmegzenésítésnek, az aforizmák aforizmájának az „izgalom, édesanyám” szövegű miniatűrt érzem, bizonyára szubjektív vagyok. Ám ha a teljes mesterművet próbálom áttekinteni, amelyet Csengery Adrienne nem is tolmácsolt, nem előadott, hanem mint egy közös művet, szinte elénk varázsolt, két tényre sokak nevében hivatkozhatom. Az egyik a melódia – de nem a neoromantika – diadalmas reneszánsza az új zenében. A másik a Kurtág-oeuvre, a Kurtág-zene teljesen egyéni, összetéveszthetetlen hangja, világa. Ezt érzem én korunkban a legjelentősebbek egyikének. Ezt a birodalmat a József Attila-ciklus talán nem szélességében tágította, de mélységben, magasságban még tovább tolta a határait.

(„Egyetlen énekhangra”, Élet és Irodalom 26 (1982)/49, 13.)

__________

Kovács Sándor kritikája
(Muzsika, 1983. január)

[…] A következő hangverseny amúgy is gyorsan halványítja az eddigi emlékeket. Első fele, Kalmár László Olvasmányok című kamaraművének előadása ugyan még nem hagy maradandó benyomásokat maga után, száraznak, papírízűnek tűnik ez a darab, úgy hiszem, messze elmarad a szerző legjobbjaitól. A második rész, a Kurtág-bemutató azonban, mint az utóbbi évek során annyiszor, megint igazi ünnepe a muzsikának. Az op. 20-as jelzésű, József Attila-sorokra írt Töredékekkel, megvallom, nem is tudok mit kezdeni. Kurtág valósággal kiüti a kritikus kezéből a tollat: ilyen rangú alkotói teljesítményről a zenekritikák szokott terjedelmében és szókincsével aligha érdemes és szabad írni. Lenyűgöző a kifejezésnek, a nemes értelemben vett, pátoszmentes expressziónak az a gazdagsága, amit Kurtág egyetlen énekszólammal tud teremteni. Talán ha egy tétel az, mely – számomra – kilóg a sorból: a 18., az Irgalom édesanyám… kezdetű, itt (úgy érzem) a József Attila-i szavak tragikuma annyira megfoghatatlan, hogy nem kívánkozik hozzájuk semmiféle zene. De hát ez egy tétel a húszból. S a többire nincs más szó: remekművek. Remekművek, méghozzá a struktur-analízisek csúfjára, teljesen mindegy, melyik verzióban. Mert a koncert érdekessége, hogy a dalciklust kétféleképp halljuk, másodjára néhány tétel szerzői és előadói változataival. Egyenértékű változatokkal. Mitől egyaránt jók ezek – talán ez az a kérdés, amely közelebb vihet az alkotás igazi, lényegi titkaihoz. Ha zeneszerző lennék, mindenesetre erre a kérdésre keresném a feleletet… No meg arra, mitől olyan nagyszerű Kurtág-művek a Schütz-kórusok négykezes átiratai, amelyek a dalciklus kétféle verziója között, a Játékok sorozat újdonságainak sorában hangzanak fel. Vajon mi avatja olyan megdöbbentővé a szólózongorás (s a koncert folyamán később ugyancsak másik verzióban felhangzó) Hang a távolbólt. Anyaga végtére cseppet sem bonyolult: fisz-ről induló kisnónasor, melyhez különös népdalos dallam-emlék társul. Van Bartók Gyermekeknek-sorozatában egy tétel, mely – szubjektív, egyéni megítélés dolga ez – különösen közel áll hozzám. Az utolsó kötet utolsó előtti darabja, melyben Bartók egy eredetileg tréfás, sőt obszcén szövegű szlovák dallamból teremtett valamiféle „csendes siratót”. Ritkán hallgatom meg – általában nem merem meghallgatni, annyira hatalmába kerít. Nem állítom, hogy Kurtág darabja különösebben hasonlítana hozzá. Csak azt, úgy hiszem, a Kurtág-darabot sem merem majd gyakran meghallgatni. Még csak egy mondatot a koncertről: az előadóművészek – Csengery Adrienne, Kurtág Márta és Kurtág György – pontosan azt tették, amit kell, s ehhez a ténymegállapításhoz a kritikusnak (szóinflációban szenvedő korunkban) nincs mit hozzáfűznie. […]

(„Korunk zenéje ’82”, Muzsika 26 [1983]/1, 19–26.)