Emlékek Kurtág Györgyről és Rados Ferencről

Hogyan került kapcsolatba Kurtág Györggyel?

1968-ban felvettek a Zeneakadémiára, Kadosa Pál osztályába. Előkészítő tanfolyamra, miután túl fiatal voltam – és éretlen is. Kurtág volt akkor Kadosa asszisztense. Ezt a pozíciót két év után átadta Rados Ferencnek. Ezután kamarazenére jártam hozzá, de gyakran előjátszottam neki zongoraműveket is. Tehát mindez a Zeneakadémián történt, közel tíz éven át.

Mit jelent az Ön számára Kurtág György művészete és tanítása, milyen hatással volt a pályájára?

Meghatározó jelentősége volt, van, és lesz is. Nem ismerek még egy muzsikust, aki ennyire szereti a zenét. És ez bizony „ragályos”. Megtanulni azt, hogy minden hang fontos, hogy egyetlen hangot sem szabad felelőtlenül megszólaltatni. Ez egyfajta zenei környezetvédelem. A darab, a szerző tisztelete és a kotta megértése és követése.

Ha tud, idézzen fel egy (vagy több) konkrét művet vagy helyzetet, és mesélje el, mit tanult tőle a közös munka során!

Számtalan példát sorolhatnék, de ez soká tartana. Első zongoraórám a VIII. tanteremben volt. Bach E-dúr háromszólamú invencióját vittem az órára. Két óra után körülbelül a negyedik taktusig jutottam el. Kurtágnak minden hangról fontos mondanivalója volt. Megdöbbentem, mennyire nem tudok semmit sem Bachról, sem a zongoráról. Kurtág a második zongorán – egy szörnyűséges, Estonia márkájú hangszeren – mindent megmutatott. Olyan csodálatosan, hogy az ember elfeledte a hangszer gyarlóságát. Utánam Kocsis Zoli játszott. A b-moll prelúdium és fúgát a Wohltemperiertes Klavier első kötetéből. Számomra imponáló volt. Amikor befejezte, hosszú csönd állt be. Majd Kurtág halkan ezt mondta: „Csúnya”. Zoli megrökönyödve kérdezte: „A darab, vagy ahogyan játszom ?” Kurtág így felelt: „Ahogyan játszod”.

Mozart-szonátáknál Kurtág állandóan operai párhuzamokat keresett: „Ez olyan, mint Donna Anna, ez Don Ottavio, ez Figaro, vagy a Szöktetés.” Tizennégy évesen már volt némi fogalmam a Mozart-operákról, de nem elegendő. Tehát azonnal rohantunk a könyvtárba, és kivettük a partitúrákat, pótolni a hiányosságokat.

Kurtág Schubert dalokat adott fel házi feladatnak. A két Suleika-éneket és a Der Zwerget. Énekelni kellett és zongorázni, Zolival felváltva csináltuk. Kurtág hihetetlenül inspiráló volt, bevezetett a költészet és a zene párhuzamába. Egyáltalán egy olyan általános kultúra áradt belőle, ami messze túlmutatott egy szokványos zongoratanítás határain.

Van-e olyan jellegzetes, emlékezetes, tanulságos, szórakoztató története a közös munkáról, amelyet szeretne felidézni?

Erre az előző példák utalnak. Még csak annyit, hogy ezekben a korai években szinte nem is tudtuk, hogy Kurtág komponál. A maga hihetetlen szerénységével erről szinte soha nem is beszélt. Persze Kocsis Zoli tudta, sőt jól ismerte minden művét. Évekkel később, mikor a Bornemisza Péter mondásait tanultam vele, vért izzadva, akkor azt mondta: „Látod, ez az én bosszúm a zongoristákon, hogy magam nem lehettem zongorista.”

Mit jelent az Ön számára Rados Ferenc pedagógiai gondolkodása, milyen hatással volt a pályájára?

Kurtág mellett a legfontosabb tanárom volt. Talán még inkább , mint Kurtág. Mert Kurtág olyan dolgokat követelt, amit nem tudtam megvalósítani, hiányzott hozzá a hangszeres tudásom. Rados pedig ezt is meg tudta tanítani, de úgy, hogy annak mindig zenei értelme volt. A zongora ugyebár egy félig mechanikus hangszer. Rengeteget tud, de sok mindenre képtelen. Például a tökéletes legato játékra, vagy egy kitartott hosszú hang életben tartására. A művészet abból áll, hogy mindezeket a hiányosságokat illuziórikusan elhitetjük a hallgatóval. Mindez csak akkor érhető el, ha az ember jól hallgatja magát, mintha egy harmadik füle lenne. Tehát a technika nem azt jelenti, hogy valaki gyorsan, hangosan és hibátlanul zongorázik – ez csupán mechanika. A technika egy sokkal magasabb kategória, az élénk elképzelés és az adekvát megvalósítás ötvözete. Mindezt Rados csodálatosan meg tudta tanítani, és meg is tudta mutatni.

A hangképzésről, a billentés sokféleségégéről manapság igen kevés szó esik. Pedig nagy kár ez, a zongora ugyebár nem ütőhangszer. Azt is Radosnak köszönhetem, hogy megtanított helyesen gyakorolni. Inkább kevesebb órát, de teljes figyelemmel, koncentráltan, magamat hallgatva. Sokszor nem teljes sebességgel, nem teljes volumennel, de mindig ügyelve a hangzás minőségére, és zenei frázisokban, paragrafusokban gondolkodva. Ilyen módon az ember rengeteg időt megtakarít. Napi 8-10-12 órát gyakorolni borzalmasan megterhelő és felesleges is. Ha az ember okosan és fegyelmezetten gyakorol, akkor 3-4 óra alatt sokkal többet elérhet. A fokozott fizikai megterhelés komoly sérüléseket okozhat, ínhüvelygyulladás, és hasonlók. Mindezektől megkímélt a Sors, Radosnak köszönhetően.

Ha tud, idézzen fel egy  (vagy több) konkrét művet vagy helyzetet, és mesélje el, mit tanult tőle a közös munka során!

Nála nem tudok konkrét példákat idézni. Inkább azt, hogy bármit hoztam neki, azonnal átlátta a darabot, mint egy röntgenkészülék. Az 1974-és moszkvai Csajkovszkij versenyre meg kellett tanulni egy kötelező új szovjet darabot. Pirumov Scherzóját. Rémes darab volt. Nos, Rados ebből a semmiből csinált egy kitűnő művet, mint egy alkimista. Pirumov nem hitt a fülének, mikor meghallotta.

Van-e olyan jellegzetes, emlékezetes, tanulságos, szórakoztató története a közös munkáról, amelyet szeretne felidézni?

Háááát… ugyebár minden mondatát így kezdte. Meg kellett tanulnunk Radosul, hogy megértsük az észjárását a metaforák labirintusában. Ez különben az idők folyamán egyre komplikáltabb lett. Az ördögi kacaj! A hihetetlen intelligencia. A gúny, a szarkazmus, a cinizmus. De azt hiszem ez csak egy maszk volt, ami igazi emberséget és melegséget takart, csak ezt nem akarta beismerni. Nem volt szentimentális és nem tűrte az emberi butaságot. Igaza volt.