Dedikáció: Sulyok Ferenc
Ősbemutató helye: Budapest, Országos Filharmónia kamaraterme
Ősbemutató időpontja: 1963.11.17.
Ősbemutató előadói: Budapesti Fúvósötös: Jeney Zoltán (fuvola); Szeszler Tibor (oboa); Meizl Ferenc (klarinét); Ónozó János (kürt); Hara László (fagott)
A komponálás befejezésének helye: Budapest
A komponálás befejezése: 1959.08
Műfaj: Kamarazene
Apparátus: fuvola, oboa, klarinét, kürt, fagott
Időtartam (perc): 7
Megjelenés éve: 1964
Kiadó: Editio Musica Budapest
Kiadvány sorszáma: Z. 14638
1. Lento
2. Agitato
3. Vivo
4. Molto sostenuto
5. Rubato, improvvisando
6. Grave, ma con slancio
7. Mesto
8. Rubato, molto agitato
Hangszeres mű, szövege nincs.
A Sulyok Ferencnek ajánlott kompozíció megírásának körülményeivel kapcsolatosan Kurtág egy beszélgetésben felidézte, hogy az 1958-ban, Párizsban tett fogadalmának teljesítéseként született. Abban az időben ugyanis súlyos alkotói válságban élt: 1957-ben, a forradalom leverése után elhagyta az országot és a francia fővárosba ment, ahol Olivier Messiaen és Darius Milhaud növendékeként tanult, de nem volt boldog, kételyek gyötörték. Útkeresésében Marianne Stein művészetpszichológus és egy szintén Párizsban élő egykori zeneakadémiai évfolyamtársa, Sulyok Ferenc voltak segítségére. Sulyok – aki jóval korábban, már 1948-ban költözött Párizsba és ott már a Franz keresztnevet használta – valóban a legközelebbi barátok egyike volt, még a zeneakadémiai évek alatt basszus hangjával annak a kvartettnek is tagja volt (Ligeti György és a Kurtág házaspár mellett), akik szabadidejükben örömzenélésre is összejártak. Amikor Kurtág 1958 nyarán eldöntötte, hogy a tanulmányok befejezte után hazatér Magyarországra és egy új zenei világot teremt a műveiben, ígéretet tett Sulyoknak, hogy két művet fog megírni: egy vonósnégyest (ez lett az emblematikus opus 1-es darab) és egy fúvósötöst. A műfaj az ötvenes-hatvanas években népszerűnek számított a magyar zeneszerzésben: Ligeti György már 1953-ban írt egy darabot (népi anyagokra építve, klasszicizáló elemekkel), majd 1968-ban már a modern, nyugati stílust követve 10 tételt erre az apparátusra. Kurtágon és Ligetin kívül számos szerző komponált erre az apparátusra, például Durkó Zsolt (Improvizációk, 1964), Petrovics Emil (Fúvósötös, 1965) és Maros Rudolf (Consort, 1970).
No sheet music files available for this piece.
Kritikák az ősbemutatóról
Raics István kritikája
(Film Színház Muzsika, 1963. november 22.)
[…] A maga útját járó Kurtág György nyolc kis tételből ciklussá fejlesztett fúvósötöse csupa drámaiság és sűrített kifejezés. Erős indulatok sorakoznak egymás után képszerű felvillanásban[,] s a dallamvilágot itt valóban hangszínek és kombinációk váltakozása helyettesíti, a szerkesztés pedig az ellentétek nagy telítettségű feszítésében érzékelhető. Az újdonságot a kiváló előadók teljes egészében megismételték. […]
(„Zenei esték: A Budapesti Fúvósötös bemutatói”, Film Színház Muzsika 5 [1961]/17, 14.)
__________________
Pernye András kritikája
(Magyar Nemzet, 1963. november 23.)
[…] Az est fénypontja Kurtág György 1959-ben keletkezett, op. 2-es Fúvósötöse volt. Kurtág muzsikája csupán az első pillantásra tűnik bonyolultnak, valójában igen egyszerű. Ez az egyszerűség mindenekelőtt abban áll, hogy Kurtág semmiféle zenetechnikának vagy kompozíciós módszernek nincs elkötelezve, tehát ebben a vonatkozásban mondanivalója számára maximálisan szabad kibontakozási lehetőségeket teremt. A technikai béklyók alól felszabadult figyelmét tehát minden korlátozás nélkül a közlésre fordíthatja. Bizonyos aszkézis legfeljebb művei formálásában nyilvánul meg: igen szűk kereteket szab saját maga és mondanivalója számára, nem tűr semmiféle felesleges hangot, vagy kitöltetlen formarészt, de azzal sem vádolható, hogy önmegtartóztatása öncsonkítássá fajul.
Kurtág zeneszerzői fejlődésének ez a vonása onnan származik, hogy első, hagyományos hangvételű alkotásai (Koreai kantáta, Brácsaverseny) után éles fordulat következett be kompozíciós munkájában. Nyilvánvalóan úgy érezte, hogy le kell bontania addigi alkotómódszerét, és csupán a leglényegesebb alapelemek birtokában kell újra megkezdenie az építkezést.
A Fúvósötös az egyik ilyen „alap-műnek” tűnik fel előttünk, abban a vonatkozásban is, hogy alaphangulatok és alapérzések kapják meg itt kifejező formáikat. Szomorkás, fájdalmas, panaszos, ironikus tételek következnek, rövid hangulat- és hangképek. Némelyik sokkszerűen indul, de hamarosan tiszta hármashangzatokban oldódik, megint másik az indító káoszból teremt rendet és szilárd vonalat. Minden tétel új és új, apró világot tár elénk, és kíváncsivá tesz a következőre. Kurtág művét ezúttal itt meg kellett ismételni.
Külön dicséret illeti a Budapesti Fúvósötöst, amely áldozatos, gondos és lelkiismeretes munkájával biztosította az est mindvégig magas színvonalát. Régen hallottunk honi kamaraegyüttestől ilyen lelkes és kitűnő muzsikálást.
(„Egy hét Budapest hangversenytermeiben”, Magyar Nemzet 19 [1963]/274, 4.)
__________________
Breuer János kritikája
(Népszabadság, 1963. november 30.)
[…] Az egyik hazai újdonság Kurtág György fúvósötöse volt. Nyolc miniatűr tétele megannyi pillanatfelvétel a világról. Kurtág tudja a nagy titkot, miként lehet apró, aforisztikus formákban, rendkívül kevés eszközzel erős érzéseket kifejezni. A magas feszültségű érzelmi töltés az a lényegi vonás, amely ezt a művet a zenei avantgardizmus nem egy – világmegváltó jelszavakkal fellépő – sarlatánjának munkájától elhatárolja. Kurtág a közlés új, s éppen ezért szokatlan eszközeit csoportosítja rendkívüli zeneszerzői felkészültséggel, de egy-egy hangzatában, dallamfordulatában tovább élnek századunk különféle zenei hagyományai is. Ez a fúvósötös rendkívül tiszta zeneszerzői munka, nincs benne egyetlen henye hang, egyetlen felesleges, mással helyettesíthető effektus, még a rögtönzéses elemek is szervesen illeszkednek a mű egész képébe – innen a zene nagy koncentrációja, szuggesztivitása. […]
A Budapesti Fúvósötös modern estjére szinte teljesen megtöltötte a közönség a hangversenytermet. Az érdeklődés és a siker remélhetőleg más rangos együttesünk figyelmét is felhívja arra, hogy a mai zene műsorra tűzése már nem olyan előadói kockázat, mint volt 8–10 évvel ezelőtt, sőt mindinkább sikerrel biztató vállalkozás.
(„A Budapesti Fúvósötös bemutató hangversenye”, Népszabadság 21 [1963]/280, 8.)
__________________
Breuer János kritikája
(Muzsika, 1964. január)
[…] Kurtág György fúvósötöse (1959) volt az est legnagyobb jelentőségű bemutatója. Apró, aforisztikus tételei a kifejezés rendkívüli intenzivitásával [sic!] hatnak. Ez a zene korszerű kompozíciós elvek jegyében készült, s egyben sok szállal kapcsolódik a hagyományhoz is. S ami a legfontosabb: a zeneszerző emberszabású érzéseket közöl, muzsikája nem technicista játék, nem feltűnésre vadászó avantgarde-kodás, hanem megrázó, felkavaró – s meg is nyugtató – élmény. Bámulatos, mit tud Kurtág egyetlen hangköz felrakásával, néhány másodperc alatt elmondani. A feszítés és elengedés – a zenei formálás alapszabálya – érvényesül a tételek kapcsolatában. A legszigorúbban megkötött hangmatéria játékosan rögtönzött részekben kapja meg a feloldását. Kurtág zenéje azért gyakorol olyan mély hatást hallgatóira, mert igaz hittel, megalkuvást nem ismerve törekszik az általa megismert világ teljességének ábrázolására. A mű a hangverseny legnagyobb sikere volt, a közönség szűnni nem akaró tapssal újráztatta meg az egész fúvósötöst. […]
(„A Budapesti Fúvósötös bemutató estje”, Muzsika 7 [1964]/1, 10–11.)
No sheet music files available for this piece.
