Emlékek Kurtág Györgyről

Hogyan került kapcsolatba Kurtág Györggyel? Mikor dolgoztak együtt, mikor tanította Önt? 

2015 novemberében próbaéneklésre jelentkeztem Kurtág úrnál A játszma végére, és onnantól kezdve sokszor jártam Budapesten együtt dolgozni vele, Mártával és a kollégákkal. 2023-ban visszatértem, hogy a Maestro előtt, a Müpában is előadjam A játszma végét.

Mit jelent az Ön számára Kurtág György művészete és tanítása, milyen hatással volt a pályájára?

Ami számomra a legfontosabb volt a Kurtággal töltött maratoni munkafolyamatok alatt, az a szöveg iránti figyelme, szenvedélye és gondoskodása. Minden egyes zenei ütemet rengetegszer és mélységében kielemeztünk, hogy opera-előadói hátterünket elfeledve, énekes létünkre színészként lépjünk fel.

Ha tud, idézzen fel egy konkrét művet vagy helyzetet, és mesélje el, mit tanult tőle a közös munka során! 

A legemlékezetesebb epizód nem közvetlenül velem, hanem Hilary kolléganőmmel esett meg a Fin de partie próbája közben. Azon a 2017-es napon épp az 5. POUBELLE (Kuka) szakaszt próbáltuk Budapesten, a 36. ütemnél tartottunk, már legalább 20 perce azzal foglalkoztunk. Hilarynek azt kellett énekelnie, hogy: „Pourquoi cette comedie tous les jours, hein?” Kurtág igen kemény és mogorva tudott lenni, akárhányszor futott neki, sehogy sem volt elégedett azzal, ahogy a „hein” szócskát énekelte. Másnak egyszerű indulatszó, de nem ám a Mesternek! Ezalatt a húsz perc alatt én végig igyekeztem a kotta mögé bújva suttogva csitítgatni Hilaryt… nehogy katasztrófába torkolljon a dolog! ;-)

Van-e olyan jellegzetes, emlékezetes, tanulságos, szórakoztató története a közös munkáról, amelyet szeretne felidézni?

Egy bizonyos „MUTATÓUJJSZABÁLY” története a legviccesebb. Kurtággal igen hosszadalmas és nehézkes volt a munkafolyamat, ugyanakkor rendkívül gyönyörű és tanulságos is. Észrevettem, hogy amikor példálózik nekem egy-egy kifejezés fontosságát, a szöveg jelentését aláhúzandó, olyankor bizonyítás gyanánt igen gyakran egy bizonyos gesztussal rám mutat. Így fedeztem hát fel a bűvös „mutatóujjszabályt”… Ha nagyon nem tetszett neki, ahogy énekeltem, és sokat kötözködött, legközelebb az ő gesztusával éltem, az ujjammal erőteljesen mutogatva, és úgy már végre jó volt neki. A kollégákkal persze nyilván sokat viccelődtünk ezen… de néha tényleg bevált.