Emlékek Kurtág Györgyről és Rados Ferencről

Kurtág György tanítványának lenni olyan kiváltság, amely világviszonylatban elég keveseknek adatott meg. Mi, akik rendszeresen dogozhattunk vele, nagyon szerencsések vagyunk. Ugyanakkor a tőle örökölt igényességet nem minden kolléga és növendék viseli könnyen, ezért ha az ember ragaszkodik ezekhez a követelményekhez, az konfliktusok forrása is lehet, ha pedig a békesség kedvéért feladja ezt a maximalizmust, az belül kelt feszültséget, frusztrációt. Ráadásul az ember önmagával is ritkán lehet teljességgel elégedett, hiszen a kritikus és önkritikus hang sosem hallgat el a fejében. Ennek ellenére, egy percig sem szeretnék lemondani erről a felelősségteljes kiváltságról, amely bejárást enged a zene mélyebb rétegeibe, megóv a felszínességtől, és folyamatos fejlődésre sarkall.

A Kurtágtól tanultakat így foglalnám össze a legtömörebben: “Nincsen hang érzelmi fedezet nélkül”. Az érzelmi fedezet persze általában egyfajta szellemi háttér is, amelyet sokrétű tudás, tájékozottság, tapasztalat, érzékenység elegye alkot.

Tegyük hozzá, hogy ez a szellemiség még teljesebb, ha Rados Ferenc óráit is látogathatta valaki. A két megközelítés merőben különböző, mégis rokon. Mindkét mester mintha érvényes lényeknek tekintené a hangokat, akiket egyikük pszichológusként közelít meg, másikuk a szociológus szemével vizsgál. Rados a nagy egész megértése felől és gyakorlatiasabban közelített a zenéhez, és az egyes hangokat nem annyira “​egyéni társas kapcsolataikban”, hanem inkább csoportokban, a zene nyelvi szerkezetében elfoglalt szerepük szerint vizsgálta. A két megközelítést egymásra vetítve olyan keretrendszer jön létre, amelyben az ember tehetsége és alkata szerint kifejlesztheti a saját sokrétű látásmódját és egyéni előadói stílusát.

Míg Kurtág a legintenzívebben szubjektív és az egyéni átélésre épít, Rados szinte megfellebbezhetetlenül objektív és egyéni ízlés felett álló. Ez a két nézőpont ér(ik) össze bennünk, szerencsésekben, és alkot termékeny táptalajt a művészi kiteljesedéshez. A kiteljesítés persze marad a mi saját, életfogytig tartó feladatunk.