1. Virágcsorda legelészik hasamon. Menekülnek délre. [Menekülnek… Menekülnek délre.]
2. Hommage a Szőllősy András

Életem fonalán kötélmászó versenyt rendeztek. Anyám lett az első, és én persze utolsó.

3.[csonkolt daktilusok]

Vágtata [-ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta] 

Vágtata ködló a fűzfa felett. Vágtata fűzfa felett…fűzfafe-fűzfafe fűzfafelett. Ködló! Vágtata [-ta-ta-ta-ta-fa-fe-fe-fa-ta-ta-fe-fa-fa-fe-ta-ta-ta-ta-ta-ta fa-fa]

4. Hófehérke és a héttörpe [átdolgozás] …a héttörpe dala

És ki vitte el a népszabadságocskámat?

5. Csúszó-mászó nóta

Kígyókat melengetek keblemen zakson

6. Concordia

Ha élhetek ezzel a kifejezéssel: igen.

7. Szakmai gyakorlat

Mia mano, mia mano, mi[hihi][j]a[haha] mano

Mi a manó? Mi a manó[!] Mi a manó [?] Mi a manó[?][!]

Mia mano! Mi a manó!?

8.Concordia II

Mjúzik – közölte Pinta [a miheztartás végett] – Aranyapám, a jeszszőrt vezesd elő. – hm hm, hm, hm: Yes sir.

Jesz-szőr, jesz-szőr, jesz-szőr, jesz-szőr…

9. Menetelő-nóta

Mint cselekvéseinket

mint fogasról kabátot

Mint! mint… mint…

10. Végül

Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység.

Kritikák az ősbemutatóról

Halász Péter kritikája
(Élet és Irodalom, 2001. október 19.) 

[…] Mi tagadás, az egyetlen kivétel Kurtág volt. Ő hagyományosan elzárkózik művei ismertetésétől, a Fancsikó és Pinta (töredékek) bemutatásához is mindössze a tíz megzenésített Esterházy-passzust adta iránymutatásul a hallgatók kezébe. A szövegek együttes olvasása és hallgatása persze szintén egybevetésre késztet. Kurtág korábbi találkozásai, Dalos Rimmával, József Attilával, Kafkával, Hölderlinnel, Beckett-tel, a zeneszerző újabb és újabb önmeghatározásait eredményezték. Esterházy esetében inkább önkivetítést érzékeltem, mintha a máshonnét ismerős, kurtágos intonációk beszüremkedései nem annyira a szövegekből, mint inkább a rendelkezésre álló eszközök mozgósításából fakadnának. Ez a külső nézőpontból való megvilágítás persze illeszkedhetne is a szövegek kifacsart referencialitásához, mégis, mintha nem igazán rájuk, hanem mindig egy hajszállal melléjük fókuszálná a fényét.

(„Zeneszerzők, önértelmezők”, Élet és Irodalom 45 [2001]/42, 28.)

__________

Várkonyi Tamás kritikája
(Népszava, 2001. október 27.)

[…] Másnap, az ősbemutatók címet viselő hangversenyen, melyet minden évben megrendeznek a Magyar Zeneszerzők Egyesülete támogatásával, tovább folytatódott az újdonságok sora. Első ízben csendültek fel Kurtág, Madarász, Sári József, Vidovszky, Tihanyi és Sáry Bánk művei. Az idén 75 éves világhírű zeneszerző, Kurtág György ezúttal nem csak messze híres tömörségével, hanem – elnézést a kifejezésért – szinte infantilis szellemességével lepte meg közönségét. Az Esterházy Péter Fancsikó és Pinta című írásfüzérének verseire-aforizmáira készült apró műveket ugyanakkor a zeneszerző teljes gazdagságában pompázó, a zenei anyaggal fölényesen játszadozó fantáziája hatotta át. Zavarba ejtő volt ez a kettősség. […]

(„Korunk zenéje 2001: Nincs pénz a hírverésre – Csak a bennfentesek tudtak róla”, Népszava 129 [2001]/251, 4.)

__________

Korányi Tamás kritikája
(Balkon, 2001. november)

[…] A másik mű Kurtág György Fancsikó és Pinta című kompozíciója, amely Esterházy Péter szövegtöredékeivel vezet be „a belcanto (szépéneklés) művészetébe”. „Ha élhetek ezzel a kifejezéssel: igen” – mondanám szívesen, éppen a tíztételes mű hatodik töredékét idézve. Kurtág „töredék-sorozatát” (József Attila-töredékek; Kafka-töredékek; de idesorolom az Eszká emlékzajt, vagy Truszova üzeneteit, aztán a Beckett hangzást: Mi is a szó? és másokat) érdekes lenne egyszer mint a zenei napló műfaját elemezni. Tragikus, ironikus, szigorúan fegyelmezett műalkotás ez, engem a legnemesebb bohócprodukciókra emlékeztet. […]

(„»A sok átmentése egybe…«”, Balkon 9 [2001]/11, 57.)

__________

Farkas Zoltán kritikája
(Muzsika, 2001. december)

[…] Kurtág György 40. opusza, a Fancsikó és Pinta (töredékek) sem több tréfánál, de ezen a tréfán legalább jót derül a hallgató. A mondatok, melyek Esterházy Péter 1976-os, első zsengéjéből vétettek, nyelvi leleményük révén egyébként is arra termettek, hogy nyomukban derű fakadjon. Kurtág és Esterházy első és ez idáig egyetlen (kompozíciós) találkozását azonban meglehetősen különös hangulat, megkockáztatnám, némi idegenszerűség övezi. Kurtág eszköztára lényegében azonos azzal, amelyet a József Attila-töredékektől kezdve a Hölderlin- és Beckett-töredékekig alkalmaz, ezért az idegenszerűséget legfeljebb azzal magyarázhatom, hogy a zenei gesztusok ezúttal nem a szövegből születnek, hanem már eleve megvoltak, s csak mintegy alkalmi társukként szegődnek Esterházy soraihoz. Mindenesetre az olyan, jól ismert jelenségek, mint például az egyszólamú dallam váratlan modulációja, „fénytörése” szépen érvényesülnek a „Virágcsorda legelészik hasamon…” vagy az „Életem fonalán kötélmászó versenyt rendeztek…” sorok megzenésítésében; a „Vágtató ködló…” csonkolt daktilusainak illusztratív ritmikus játéka helyénvaló; a hét törpe dalát („És ki vitte el a népszabadságocskámat?”) bevezető éteri cselesztaszóló pedig a moszkvai rádió szignáljául szolgáló Dunajevszkij-dallamot, a „Siraká, majá sztraná radnájá”-t intonálja, s ekként meg is válaszolja a költői kérdést. Másszor a nyelvi csattanó zenei csattanóvá transzformálása válik a humor forrásává („Kígyókat melengetek keblemen – zakson.” valamint „Ha élhetek ezzel a kifejezéssel: igen.”) A kézirat tanúsága szerint Kurtág elsőként a Szakmai gyakorlatot zenésítette meg 1999. január 31. és 2000. február 5. között. Az nemolasz „Mia mano” szöveg magyar átértelmezését („mi a manó?!”) egyszerűségében is lehengerlő zenei ötlet illusztrálja: az untig ismert beéneklési gyakorlat dühös felcsattanássá válik, s kilendül a konvencionális keretekből. Különös, hogy a kurtági gesztusok olykor erőltetettnek tűnnek Esterházy szavainak szomszédságában, vö. „Mjúzik, közölte Pinta (a miheztartás végett)”, máskor viszont zene és szöveg találkozásából valóban megszületik a kívánt többlet, mint például a ciklus melankolikus befejezésében („Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység”). […]

(„Az őszi lárma”, Muzsika 44 [2001]/12, 39.)

No related recordings.