Ősbemutató helye: Budapest
Ősbemutató időpontja: 1990.10.08.
Ősbemutató előadói: Tihanyi Gellért (klarinét); Gál Zoltán (brácsa); Kurtág Márta (zongora)
A komponálás befejezése: 1990
Műfaj: Kamarazene
Apparátus: klarinét, nagydob, brácsa, zongora
Időtartam (perc): 10
Megjelenés éve: 1994
Kiadó: Editio Musica Budapest
Kiadvány sorszáma: Z. 13809 – ISMN: M-080-13809-0
1. (merkwürdige Pirouetten des Kapellmeisters Johannes Kreisler…) – Vivo
2. (E. – Der begrenzte Kreis…) – Molto semplice, piano e legato
3. (…und wieder zuckt es schmerzlich F. um die Lippen…) – Feroce, agitato
4. (Felhő valék, már süt a nap …) (töredék-töredék) – Calmo, scorrevole
5. In der Nacht – Presto
6. Abschied (Meister Raro entdeckt Guillaume de Machaut) – Adagio, poco andante
A tételcímek magyarul:
1. (Johannes Kreisler karnagy különös piruettjei…) – Vivo
2. (E. – A körülhatárolt kör…) – Molto semplice, piano e legato
3. (…és F. ajkai ismét fájdalmasan rebbennek meg…) – Feroce, agitato
4. (Felhő valék, már süt a nap …) (töredék-töredék) – Calmo, scorrevole
5. Éjjel – Presto
6. Búcsú (Raro mester felfedezi Guillaume de Machaut-t) – Adagio, poco andante
Hangszeres mű, szövege nincs.
Az 1990-ben befejezett, klarinétra, brácsára és zongorára komponált Hommage à R. Sch. (op. 15d) eredettörténetét tekintve ugyanúgy az op. 15-ös sorszám alatt publikálni tervezett, végül soha közre nem adott, 1970-es évek második felében komponált gitárdarabokhoz kapcsolódik, mint A kis csáva (op. 15b), és a Grabstein für Stephan (op. 15c). Kevés mű illusztrálja jobban, hogy Kurtág György műveit, milyen mélyen hatják át a zenetörténeti utalások, mint az Hommage à R. Sch. Az utalások rendszere mindjárt a címmel és a hangszerösszeállítással indul. A címbéli rövidítés Robert Schumannra vonatkozik, akinek utolsó művei közé tartozik a Märchenerzählungen (Meseképek, op. 132) című, ugyanezerre a hangszerösszeállításra írott trió. „Johannes Kreisler karnagy különös piruettjei” – szól a nyitótétel alcíme, amely a koraromantika irodalmi kulcsfigurája, E.T.A. Hoffman által teremtett képzeletbeli alakra utal, a második tétel címe (E. – A körülhatárolt kör…) pedig nemcsak egy másik képzeletbeli alakot hoz játékba, Robert Schumann egyik alteregóját, a megfontolt Eusebiust (őt jelzi az „E.” betű), hanem Franz Kafkát is, amennyiben a zene szó szerint idézi Kurtág Kafka-töredékek (op. 24) című ciklusának III. részéből a 6. tételt, amelynek teljes szövege így szól: „A körülhatárolt kör tiszta.” Eusebius barátját és ellenpárját, a szenvedélyes Florestant idézi meg Schumann fantáziavilágából a harmadik tétel: „…és F. ajkai ismét fájdalmasan rebbennek meg…” (Schumann zongoraciklusa, a David 9. darabjának címe: „Itt Florestan befejezte és az ajka fájdalmasan megrebbent”). A negyedik tétel címe egy József Attila-idézet („Felhő valék, már süt a nap”), s ez Kurtág egy korábban komponált, publikálatlan zongoraművének átirata. Az ötödik tétel címe ugyanaz („In der Nacht”), mint Schumann Fantáziadarabok című ciklusának 6. darabjáé, a zárótételben pedig színre lép Eusebius és Florestan felettes énje Raro Mester, amennyiben a tétel, amely hosszabb, mint a megelőző öt tétel együttvéve, ezt a címet viseli: „Búcsú – Raro Mester felfedezi Guillaume de Machaut-t”. A három hangszeres mellett a színpadon mindvégig helyet kap egy nagydob, s miként a „csehovi pisztoly”, végül valóban elsül: az utolsó hang, mintha egy mondatvégi pont volna, egy pianissimo nagydobütés, amelyet a kotta szerint a klarinétosnak kell megszólaltatnia.
No sheet music files available for this piece.
Kritikák az ősbemutatóról
Pándi Marianne kritikája
(Magyar Nemzet, 1990. október 15.)
[…] Kurtág zongora–brácsa–klarinét triója Kurtág Márta, Gál Zoltán és Tihanyi Gellért előadásában vonzó elemekkel társul a zeneszerző eddig írt kamarazenei kompozícióihoz. A cím és az egyes tételek Schumann-utalásait azonban sehogyan sem tudtam a zene anyagához illeszteni: bizony, hasznos lett volna némi eligazítás a szerzőtől! […]
(„Zenei jegyzetek: Korunk zenéje”, Magyar Nemzet 53 [1990]/242, 7.)
___________
Balassa Péter kritikája
(Muzsika, 1990. december)
[…] Említettem, hogy a stile concitato minden mástól elütő módon volt jelen a kortárs zene idei sorozatában Az október 5-i és 8-i koncertekre vol jellemző ez, Giacinto Scelsi, Jeney Zoltán és Kurtág György darabjaiban. […] Ismételt tanulsága e koncertsorozatnak az, amit a Kurtág-kompozíció mintegy összefoglal, hogy valódi, mély, elementáris megrendülés, az élet intenzitásának fegyelmezett megélése éppen a mesterségbeli erő, pontosság, „kiműveltség”, olvasottság és intuíció felfokozása után jön létre, mintegy az anyag kényszerítése, lehetőségeinek komprimálása útján. Az anyagot megmunkáló ráció és a felszabaduló intenzitás, az anyag sajátos misztériuma nem kizárják, hanem feltételezik egymást. A beszédszerű zene az instrumentális Kurtág-kompozíciónak már a tételcímeiből is kitűnik: a hat tétel voltaképpen sűrített Schumann-életrajz. A hangrend, a szerkezet azonban nem közvetlen Schumann visszautalásokat tartalmaz, hanem a zenét mint személyiséget beszéli el az ABEGG- és az A–Esz–C–Esz összefüggéseken keresztül. Kurtág életművében az a vonulat, amely a zenetörténetet, a zenei alkatot és személyiséget kompozíciós témává, narratívvá teszi, még mélyebb és átfogóbb törekvés része: a nyelv, a beszéd, az emberi kommunikáció és viszonyrendszer iránti érdeklődésé. Ebből a tisztán hangszeres sorozatból is kihallatszik Kurtág sajátos, termékeny soknyelvűsége, zenetörténete, ami különös, muzikalizált retorikatörténet egyben, és végül kamarazenévé komprimált, intenzív és áhítatos dráma-(opera-)történet. Schumann zenei személyiségének sűrűn összeszövött, bonyolult „faktúrájában”, halk gyötrelmességében (különösen a IV. és VI. tételek) a zenetörténet egyik drámai alakja lép felénk, általa pedig Kurtágnak az a különös vonása érvényesül, hogy bizonyos értelemben mindig operát ír, ha nem így nevezi is műveit. Itt úgy érzi a hallgató, hogy otthon van, de nem élményesztétikai, „mámorító” értelemben, hanem egy értelmesen tagolt, beszédszerű, drámai térben. Kifejezéssel teli, ismerős, megérthető és megtanulandó világ ez, amelyben az emberi lényt látjuk, amint vitatkozik, párbeszédet folytat, kitör és elcsendesedik. Egyúttal a Korunk Zenéjének legjobb lehetőségeit mutatja be az említett, csupán kis reményekre feljogosító szituáción belül. Azt a lehetőséget, amellyel kitörhetünk a pusztán esztétikai tudat absztrakciójából, amellyel a műalkotást életigazságként, intenzitásként éljük meg, életproblémaként, beszédes valóságként. Hiszen nem vonható kétségbe, hogy azok voltak igazán nagy korszakok, amikor az emberek minden esztétikai művészetfogalom nélkül olyan beszéddel (művekkel?) vették körül magukat, amelynek életfunkciója mindenki számára érthető volt, és senkinek sem nyújtott pusztán esztétikai élvezetet.
(„Korunk Zenéje és az élet intenzitása”, Muzsika 33 [1990]/12, 39–40.)
___________
Hollós Máté kritikája
(Kritika, 1991. január)
[…] Kurtág György 1975 óta keletkezett vázlatokból idén formálta késszé Hommage á R. Sch. című klarinét–zongora–mélyhegedű trióját. A hat tétel „rejtjeles” címei találgatásra és elemzésre ösztönzik a hallgatót. Az utolsó kivételével a szerzőre jellemzően aforisztikusak a tételek (van 5, sőt mindössze 3 ütemes is közöttük), amelyek „ha…akkor…”, „de…”, „egyébként…” gondolatritmusokat sugallnak. A kamarazenélés legmagasabb fokát megkívánó alkotást Tihanyi Gellért, Kurtág Márta és Gál Zoltán vitte sikerre a bemutatón. […]
(„Korunk zenéje ’90”, Kritika 20 [1991]/1, 39–40.)
No sheet music files available for this piece.
