Alcím: Hegedűre és cimbalomra
Dedikáció: Hevesi Judit és Szalay József
Ősbemutató helye: Budapest
Ősbemutató időpontja: 1963.03.22.
Ősbemutató előadói: Hevesi Judit (hegedű); Szalay József (cimbalom)
A komponálás befejezése: 1961.01
Műfaj: Kamarazene
Apparátus: hegedű, cimbalom
Időtartam (perc): 5
Megjelenés éve: 1965
Kiadó: Editio Musica Budapest
Kiadvány sorszáma: Z. 4492 – ISMN: M-080-04432-6

1 Poco sostenuto
2 Agitato, non allegro [eredetileg Agitato]
3 Risoluto
4 Lento
5 Allegretto
6 Vivo
7 Adagio
8 Vivo

Hangszeres mű, szövege nincs.

Kritikák az ősbemutatóról

Fábián Imre kritikája 
(Film Színház Muzsika, 1963. március 29.)

Századunk zenéjében egészen napjaink kísérletező irányzatáig, az elektronikus zenéig vezetett el a „Korunk kamarazenéje” sorozat utolsó hangversenye a Filharmónia Kamaratermében. A hangverseny nagy eseménye egy magyar bemutató volt: Kurtág György hegedűre és cimbalomra írt Nyolc duójának első előadása. Kurtág művében a cimbalom egészen újfajta hangzási lehetőségeivel ismerkedünk meg, újfajta zeneszerzői mondanivaló szolgálatában. E szokatlan hangszerkettős nem valamiféle eredetieskedő kísérlet szeszélyéből szólal meg, hanem tökéletesen meggyőző egységben társul értékes zenei gondolatok tolmácsolására.

Kurtág minden művének bemutatója esemény volt az utóbbi években. Hiszen ez a rendkívüli alkotó tehetséggel megáldott mester valóban a magáévá tudta tenni korunk legmerészebb, legértékesebb zeneszerzéstechnikai eszközeit, egyéni és eredeti közölnivalói kifejezésére. Duói koncentráltságukkal, szuggesztivitásukkal, s mindenekelőtt őszinte zenei mondanivalójukkal arattak ezen az estén is sikert. A felismert értékes új melletti állásfoglalás volt ez a közönség részéről. Mert lehet vitatkozni azzal a zenei irányzattal, melyet Kurtág képvisel, de hogy ez a zeneszerző a legsúlyosabb, legjelentősebb alkotó-egyéniségek egyike, vitatni aligha lehet. Hevesi Judit (hegedű) és Szalay József (cimbalom) mesteri tolmácsolói voltak a műnek. […]

(„Korunk kamarazenéje”, Film Színház Muzsika 7 [1963]/13, 14.)

______________

Pernye András kritikája 
(Magyar Nemzet, 1963. március 30.)

A „Korunk kamarazenéje”-sorozat legutóbbi estjén a közönség mintegy sűrítetten kapta az új zenei irányzatok reprezentatív darabjait, végigjárhatta századunk muzsikájának majdnem teljes színskáláját.  A beszámolót Kurtág György hegedűre és cimbalomra írott nyolc duójával kell kezdenünk, mivel e ciklus kétségkívül az est legérdekesebb és leginkább figyelemre méltó bemutatója volt. 

Kurtág György neve és művészete az utóbbi években nem véletlenül került az érdeklődés homlokterébe: minden egyes új Kurtág-mű újabb és újabb tanúbizonyságát adta a szerző kivételes tehetségének és főként őszinteségének. Persze, mint ahogyan az lenni szokott, a körülötte fellobbant lelkesedésben nagy része volt a szenzációéhségnek, illetve a minden modern, vagy modernnek gondolt művészetért kritikátlanul rajongó sznobériának. A szenzáció hullámai azután még a szakemberek jelentős része elől is elfedték Kurtág művészetének valóban lényeges vonásait, azokat az eredményeit, amelyek a zenetechnika mögött húzódnak meg, szerényen és minden tüntető gesztus nélkül.

Ami a most bemutatott új műben még azokat is megragadja, akik különben az általa alkalmazott komponálási módszerrel nem értenek egyet, az mindenekelőtt Kurtág művészetének már említett őszintesége. Kurtág nem azért ír ilyen muzsikát, mert manapság ez a divat, hanem azért, mivel képtelen arra, hogy mást csináljon. Zenéje mindig közvetlen élményből származik, érezhetően csak akkor komponál, amikor közlendője van. Belső világa szenvedésektől és szenvedélyektől tépett, szaggatott, és egyelőre nyilvánvalóan úgy érzi, hogy mindezt egyedül kell elviselnie. De ugyanakkor minden ütemében ott lüktet e magányosság felett érzett fájdalom és a vágy, hogy társakra leljen. Azok a rendkívüli hangzások, melyeknek untalan emlegetésével folyvást elterelik a figyelmet muzsikájának jelentéséről, csak annyiban „érdekesek”, amennyiben ezt az ad absurdum végiggondolt romantikus művész-attitűdöt hordozzák. Az új mű számos pillanatában megcsillantotta Kurtág művészi letisztulásának, egyszerűsödésének lehetőségét.

A mű nagy sikere nem kis részben Hevesi Judit és Szalay József technikailag tökéletes és szinte már démonikusan magával ragadó előadásának köszönhető. […]

(„Egy hét Budapest hangversenytermeiben”, Magyar Nemzet 19 [1963]/75, 7.)

______________

Breuer János kritikája
(Muzsika, 1963. június)

Az „ördög” incselkedik már második esztendeje a méltán népszerű modern kamarazene-sorozattal. Hat hangverseny a múlt évadban, öt a most folyó szezonban, s egy sem múlt el műsorváltozás nélkül. A legutóbbi alkalommal Veress Sándor Vonóstrióját és Kurtág György Jelek című brácsadarabciklusát nélkülöztük. Az elmaradt művekből futná egy hatodik estre is, szükséges is lenne azokat pótolni, hiszen aki hallotta a közönség csalódott moraját minden műsorváltozás bejelentésekor, tapasztalhatta, hogy az érdeklődés változatlanul igen nagy.

Két magyar bemutatóra került sor a modern ciklus utolsó előadásán. Kurtág György hegedűre és cimbalomra írt Nyolc duóját Hevesi Judit és Szalay József játszotta kitűnően. Hevesi Judit rendkívül sokat fejlődött az utóbbi időben, felszabadult, tónusa teltebb, kerekebb lett. Nagy teljesítmény volt a Kurtág-mű előadása, különösen, ha meggondoljuk, hogy a fölöttébb bonyolult alkotást kotta nélkül játszotta el. Szalay József, Rácz Aladár legjobb tanítványainak egyike, eddig más feladatokat kapott és oldott meg; annál örvendetesebb, hogy Couperin és Bach után, az 1963-as esztendő alkotásában is megállta a helyét.

A mű – akárcsak Kurtág korábbi darabjai – rendkívüli zeneszerzői erényeket csillogtat. Közöttük talán a legfontosabb, hogy Kurtág a legtömörebb, a legkoncentráltabb formákban tudja érzéseit, gondolatait kifejezni. Az apró tételek mindegyike kerek egész, eleven, organikus világ, sokszínű, változatos hangulati tartalommal. Humor, irónia, tragikum, s – végre! – öröm is felcsendül ezekben a rövid darabokban, amelyek kétségkívül nagy figyelmet érdemelnek Kurtág újabb oeuvre-jében. Így ítélt a közönség is, megismételtetve az egész ciklust. […]

(„Modern kamarazene”, Muzsika 6 [1963]/6, 38.)